Köszöntjük Jobbágyi honlapján!
Polgármesteri köszöntő
Tisztelettel köszöntöm honlapunkon a Jobbágyi iránt érdeklődő polgárokat!
Október 3-án lezajlott az önkormányzati választás. Köszönetemet szeretném kifejezni azoknak a választópolgároknak, akik szavazatukkal véleményt nyilvánítottak. Örülök, hogy sokan éltek a jogukkal, és így beleszóltak saját sorsuk irányításába
Sajnos a demokráciát a lakosság egy része még mindig nem tartja jó dolognak, mondván, hogy a választók félrevezethetők, megtéveszthetők, sokszor a demokratikus szavazásnak köszönhetően félrecsúszhatnak a dolgok. Mégis a többséggel együtt vallom, hogy a népuralomnál nincs tökéletesebb politikai rendszer a világon. Erre gondolt a XX. század nagy brit államférfija Winston Churchill is mikor azt mondta: „a demokrácia a legrosszabb kormányzási forma - nem számítva az összes többit, amellyel az emberiség időről időre megpróbálkozik”. Vagyis a többinél még mindig jobb.
Talán lehetne ettől a mostani vadkapitalista rendszernél jobb jogi, politikai berendezkedés, az is lehet (sőt biztos), hogy az elmúlt 20 évben nem megfelelő mederben folytak az események, de legalább négyévente megkapjuk a lehetőséget, hogy beleszóljunk az országos és helyi közügyek gyakorlásába. Szabad véleménynyilvánításunkkal lehetőségünk van négy évre megválasztani országos és helyi vezetőinket.
A képviselő-testület 9 főről 6 főre csökkent. A feladatok azonban nem változtak, sőt sokasodtak. Ez azt jelenti, hogy még többet kell dolgoznunk mindannyiunknak, illetve meg kell találnunk azokat a formákat, amelyek által egyre több jobbágyi tettre kész embert tudunk bevonni a közös munkába. Hiszem azt, hogy problémáink megoldását nem csak fölülről kell várnunk. S abban is biztos vagyok, hogy összefogással, korrekt együttműködéssel bármilyen nehézség leküzdhető
Bízom Jobbágyiban és az itt élőkben!
Kérem a jó Istent, hogy adjon erőt, egyetértést és hitet mindannyiunknak, ahhoz a közös munkához, amellyel településünk javát kívánjuk szolgálni!
Farkas Attila polgármester
Meghívó Képviselő-testületi ülésreAz Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a képviselő-testületet 2012. január 26-án /csütörtökön/ 17.00 órára összehívom. (Zárt ülés kezdete: 17.00 óra, nyílt ülése kezdete: 17.15 óra.) A képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7-es épület/ NAPIREND: Zárt ülés 1. Beérkezett kérelmek elbírálása Nyílt ülés Napirend tárgyalása előtti témák 1. A képviselő-testület 2012. évi üléstervének elfogadása 2. A hulladékkezelési helyi közszolgáltatásról szóló rendelet módosítása 3. Egyebek Jobbágyi, 2012. január 20. Farkas Attila Meghívó Képviselő-testületi ülésreAz Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a képviselő-testületet rendkívüli ülésre 2011. december 29-én /csütörtökön/ 17.15 órára összehívom. Tájékoztatás szemétszállítás időpontjának változásárólÉrtesítjük a lakosságot, hogy a szemétszállítás December 26. (Hétfő) helyett December 27-én, kedden lesz! Meghívó Képviselő-testületi ülésreAz Önkormányzati törvény 12. § (2) bekezdésében foglaltak alapján a képviselő-testületet 2011. december 15-én /csütörtökön/ 17.00 órára összehívom. (Zárt ülés kezdete: 17.00 óra, nyílt ülése kezdete: 17.15 óra.) A képviselő-testületi ülés helye: Művelődési Ház /Jobbágyi Lakótelep 7-es épület/ NAPIREND: Zárt ülés 1. Beérkezett kérelmek elbírálása Nyílt ülés Napirend tárgyalása előtti témák 1. Az önkormányzati bevételek díjtételeinek felülvizsgálata 2. A 2011. évi költségvetési rendelet előirányzatainak módosítása 3. Egyebek Jobbágyi, 2011. december 9. Farkas Attila |





