A település földrajza

Jobbágyi község földrajzi koordinátái: északi szélesség 47 fok 50 perc, keleti hosszúság 19 fok 40 perc (Greenwichtől). Tengerszint feletti magasságok Jobbágyi területén: Nagy-Hársas 509 m (más mérések szerint 510 m), Szár-hegy 356 m, Vár-hegy 220 m, Szilos-dűlő nyugati pereme 176 m, Templom-domb 156 m, vasútállomás 138 m, Fenek- és Gyúr-dűlők 135 m.
E szép fekvésű község az Északi-középhegység nyugati harmadában, ennek déli peremén fekszik. Tulajdonképpen két nagyobb tájon terül el a település: a Cserhátban és a Mátrában. Mivel az említett hegységek szerkezeti választóvonala a Zagyva völgye, ezért a község nyugati fele (a Zagyva jobb partja) a Cserhát, a keleti fele (a Zagyva bal partja) a Mátra hegység területéhez tartozik. A község panorámáját messziről meghatározza a Nagy-Hársas vulkáni kúpja. Mint a Mátra túlnyomó része, ez a hely is miocén-kori (kb. 16 millió év) vulkánosság eredménye. Anyaga nagyrészt lávából szilárdult piroxén-andezit. A magasabb régióban hatalmas kőtömböket preparált kis az erózió. Itt is, meg a múlt században megnyitott kőbányában is jól tanulmányozható az andezit. A sötétszürke, kemény adezit (cserkő) mellett különféle tufák is létrejöttek a vulkáni működés során a nagymértékű hamuszóródás következtében. Sokszor hullottak a hamurétegekbe izzó lávabombák, lávafoszlányok. Ezek aztán később együtt szilárdultak meg a vulkáni hamuval, és nagyon változatos, színes, hazánkban ritkán található andezit- és tufaformációk jöttek létre. Ezeket helyezte védelem alá az OTH, amikor kijelölt a hegy nyugati oldalán lévő kőbányákban természetvédelmi területet. Szerencsére van még bőven ezekből az érdekes, tarka kőzetekből. Régebben ugyan ház falába is beépítették (pl. a régi iskolaépület kőfalában is láthatók tarka tufák), de ez ma már nem szokás. A vulkáni utóműködés során forróvizes oldatok járták át a kőzetet és vegyileg tovább alakították a piroxénandezitet. Kovasavas oldatokból váltak ki a különféle opálok. A kőbányában megfigyelhetők a kagylós törésű, sárgás-barnás színű opálrétegek. A felszín alatti vizek érdekes feltörése az a forrás, amelyik a kőbánya alatt fakad.

Az eredeti növényzet csak a hegyek magasabb részein és a folyók (Zagyva és Szuha) nedves rétjein maradt meg többé-kevésbé. A Nagy-Hársas jellemző növénytársulása a cseres-tölgyes. A déli oldalon gyakori a melegkedvelő molyhos tölgy, északon kisebb foltokban bükkös található. A nyugati lejtőn 400 m alatt eléggé gyakoriak a kőrisek. Májusban a hegyoldal tarka a virágos kőris fehér foltjaitól. Az akác az alacsonyabb szinteken és a kivadult szőlőkben terjedt el. Ez nyilván nem őshonos, mesterségesen telepítették a múlt században. A sziklás területek jellemző növénytársulása a sziklagyep, sok szép, szárazságtűrő növényfajjal (kakukkfüvek, csormolyák, pimpók, csenkeszek, stb.). A Nagy-Hársas délnyugati fekvésű tölgyeseit néhány tisztás szakítja meg, ahol többek között szép árvalányhajas társulások is díszlenek. Ezek, valamint az ugyancsak itt tenyésző tavaszi hérics, meg a fekete kökörcsin is védelem alatt állnak. A Zagyva síkságának gazdag növényvilágából is csak néhányat emelek ki: gyalogbodza, ligeti zsálya, gilisztaűző varádics, csicsóka, borsmenta, martilapu, füzények, mocsári gólyahír, stb.

A közismert vadon élő állatokból is van néhány említésre méltó. Az emlősök között ilyen a mókus nagyságú, de szürke színű mogyorós pele. Főleg a szőlőhegyen fordul elő. A madárvilág kedves tagja a fehér gólya, amely évről-évre költ is a faluban. A Szuha mentén gyakran látni a fekete-fehér tollazatú bíbicet. A ragadozók közül leggyakoribb az egerészölyv. Érdekes és feltűnő színes tollazatú madárkülönlegességünk a gyurgyalag, más néven méhészmadár. Gurgulázó hangját a szőlőhegy löszfalainak közelében lehet hallani leginkább, ugyanis fészkét a laza kőzetben vízszintesen fúrt üregbe rakja. A méhészek nem szeretik mert megfog egy-egy méhet is, de komoly kárt nem tud okozni ez a színpompás madárka. Az országban kevés helyen található, védett madár! Türkizkék tollaival tűnik fel a Zagyva kishalaira vadászó jégmadár. Számos téli madárvendégünk közül a laikusnak is feltűnnek a búbos fejű, csonttollú madarak és a vörös, illetve szürke mellű süvöltők, amint jóízűen lakmároznak a fák és bokrok terméseiből.
A hegyoldal hűvösebb fekvésű csapásain néha lehet találkozni szalamandrával, melynek megjelenés gyíkhoz hasonló, de ez nem hüllő, hanem kétéltű. Mozgása lassú, feltűnőek a hátán lévő narancsszínű foltok.

Természetesen élnek itt még jellegzetes erdei vadak: az őz, a szarvas, a muflon, a róka, a mókus, a sün. A mezőkön a mezei nyúl, a fácán, a fogoly, az ürge, a hörcsög és egyéb rágcsálók. A Zagyva és a Szuha mentén gyakori a vízi- és a kockás sikló, valamint a gyíkok.

Forrás: Fábiánné Nógrády Ildikó – Lendvai Ferenc – Nógrády Andor: Jobbágyi története I. rész